Április 30. a magyar film ünnepe 2018 óta, annak emlékére, hogy ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást 1901-ben.
A filmnapi rendezvénysorozathoz tavaly már több mint száz saját szervezésű programmal - közös mozizás, beszélgetések, közönségtalálkozók, filmzene koncertek - csatlakoztak a résztvevők. Idén a járványhelyzetre való tekintettel az ünnepi mozizás digitálisan folytatódik - írta közleményében az NFI.
Húsz klasszikus vígjátékot, köztük a Hyppolit, a lakájt, a Meseautót, minden idők legnézettebb magyar filmjét a Mágnás Miskát, a Liliomfit, a Mici néni két életét, a Roncsfilmet, és A legényanyát is ingyenes elérhetővé teszik online április 30-tól május 10-ig. Felújítva és digitalizálva lesz látható a szocializmus szimbólumává vált A tanú, a 90-es évek egyik legnagyobb közönségsikere, a Csinibaba és a Moszkva tér című generációs kultfilm is.
A vígjátékok április 30-tól, péntektől tíz napon át a magyarfilmnapja.hu oldalon elérhetők.
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Őrületes felajánlást tett Djokovic
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Bajban az orosz kriptóóriás: házi őrizetbe került a cégvezér