Végigkutatták a Budai Vár oldalát, de azt még nem tudni, hogy megtalálták-e a fegyvert. D. Csaba ezután a Citadella felé irányította a rendőröket, azonban itt sem találtak semmit, így a kutatás véget ért - írja a portál.
D. Csaba ügyvédje azt mondta a lapnak, hogy a legnagyobb igyekezetük ellenére sem vezetett a kutatás eredményre, ami az eltelt idővel is magyarázható. Lehet, hogy valaki már megtalálta őket, de akár az eső is kimoshatta a földből.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le