Cseh licenc alapján indul sorozatgyártás az év második felében kezdődik a kiskunfélegyházi gyárban, ahol kézi lőfegyvereket, pisztolyokat, géppisztolyokat és gépkarabélyokat fognak gyártani. Bár, ahogy a Napi.hu korábban megírta, a gyár indulása egyelőre jelentős csúszásban van.
Azonban a magyar fegyveripar önállósodását erősítendő a hozzájuk szükséges lőport és lőszereket is itthon gyártanák.
Kapcsolódó
A lap információ szerint az üzemben nyárra készítik fel az infrastruktúrát a termelés beindításához, addigra megkötik a szerződéseket a gyártósorokon dolgozó szakemberekkel is.
Tíz év alatt százmillió eurós összértékben kétszázezer lőfegyvert gyárthatnak majd Kiskunfélegyházán. Ebből egyébként a cseh hadseregnek is jut.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Saját aranyukra fáj a németek foga
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők