Idén a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 714 400, a nettó
átlagkereset 490 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,5, a nettó átlagkereset 8,4, a reálkereset
pedig 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bruttó kereset mediánértéke 550 000, a nettó
kereset mediánértéke 381 700 forintot ért el – közölte reggeli adataiban a KSH.

Mindez azt jelenti, hogy márciusban az átlagkereset 56 ezer forinttal emelkedett – ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is kiemelte kommentárjában.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője az Economx megkeresésére úgy nyilatkozott, a 8,5 százalékos növekedés beleillik az elmúlt időszak trendjébe, miszerint a növekedés üteme tovább lassult, így ebben a tekintetben nincs nagy meglepetés a mostani adatokat illetően.

Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője lapunknak azt írta, A márciusi adat további fékeződést jelez a bérdinamikában. A januári 10,3 százalékos növekedés után februárban 9,3 százalékot, márciusban pedig 8,5 százalékot mutatnak az adatok. Rámutatott, hogy bérkiáramlás továbbra is erős, bár lassul.

Hozzátette azt is, hogy mérséklődő növekedési ütem mögött az inflációs sokkokat követően normalizálódó infláció, valamint a kisebb minimálbér emelés áll, de az is közrejátszik benne, hogy a költségvetési szektorban idén nem voltak masszív béremelések.

A CIB Bank elemzője szerint az év egészében 9 százalék körüli bérnövekedést várható, ami 4,5 százalék körüli reálbéremelkedést jelent.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető gazdasági elemzője szintén arról számolt be kommentárjában, hogy a bérdinamika a múlt év eleje óta folyamatosan lassul, ebbe pedig beleillenek a mostani adatok is. A fő kérdés az, hogy folytatódik-e vagy a jelenlegi szint körül stabilizálódik a bérdinamika, ebből a szempontból pedig fontos, hogy egyelőre több szektor, például az ipar is, gyengén szerepel.

Revízió

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölte, hogy a 2025. márciusi kereseti adatokat illetően revíziót alkalmazott. Ez abban merült ki, hogy revideálták a 2019 januárja és 2025 februárja közötti időszakra közzétett kereseti adatait.

A revízió hatására a korábban közzétett adatok ugyanakkor nem változtak jelentősen. A nemzetgazdasági szintű teljes munkaidős bruttó átlagkereset értéke például 2024 egészére lényegében változatlan maradt, a 2019. évi adat pedig egy százalékkal módosult.

Trippon Mariann elmondta, a statisztikai revíziók az adatközlések természetes velejárói, minden statisztikai hivatal rendszeresen korrigálja a legtöbb adatközlést akár módszertani korrekciók, akár adatkorrekciók, beérkező új adatok miatt. Hozzátette, a béradatok revíziója nem jelentős, az éves dinamikát minimálisan módosítja, így az alapfolyamatokat sem változtatja meg.

Czomba: Azért keresünk megint többet, mert a kormány nem Ukrajnára költi a pénzt

2010-hez képest több mint háromszorosára emelkedett a hazai átlagbér, ami idén márciusra meghaladta a 700 ezer forintot - kommentálta a friss adatokat a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.