A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2025 márciusában a bruttó átlagkereset meghaladta a 714 ezer forintot, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 56 ezer forintos, azaz 8,5 százalékos növekedést jelent. Márciusban a fizetések vásárlóereje éves összevetésben 3,5 százalékkal nőtt. A reálkeresetek immár több mint másfél éve megszakítás nélkül növekednek, ami jelentősen javítja a családok pénzügyi helyzetét – közölte a Nemzetgazdasági minisztérium (NGM).
A minisztérium közleménye szerint a javulás oka abban keresendő, hogy
Brüsszel folyamatos nyomásgyakorlása ellenére a kormány nem Ukrajnára, hanem következetesen a magyar lakosság, kiemelten a gyermekes családok támogatására fordítja Magyarország forrásait.
Háromszoros növekedés
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: 2010-hez képest az átlagbér több mint háromszorosára, míg a minimálbér a négyszeresére emelkedett. A családok egyre több pénzből tudnak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudnak költeni. A kormány elkötelezett a családok anyagi biztonságának további erősítése mellett, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre – húzta alá a közlemény.
Ennek keretében 2025. július 1-jétől teljes egészében mentesül a személyi jövedelemadó alól a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj és az örökbefogadói díj. 2025. október 1-jétől a háromgyermekes, majd 2026. január 1-jétől 4 lépcsőben a kétgyermekes anyák is élethosszig tartó szja-mentességet kapnak, valamint a 30 év alatti édesanyák is teljes jövedelemadómentességben részesülnek.
A kormány célja, hogy hazánk családi adóparadicsommá váljon, ahol a gyermeket vállaló és nevelő szülők valódi megbecsülésben és érdemi anyagi támogatásban részesülnek.
Sikeresnek látják az árrés szabályozást
Az NGM szerint az eddig bevezetett adókedvezmények és a kereskedelmi árrések csökkentésére irányuló lépések kézzelfoghatóan hozzájárulnak a lakossági fogyasztás bővüléséhez, valamint a családok mindennapi terheinek mérsékléséhez. Az élelmiszerekre vonatkozó árréscsökkentést május 19-től kiterjesztette a kormány a háztartási cikkekre is, amely összesen 30 termékkategóriát érint. A kabinet célja, hogy az árak letörésén és a fogyasztás bővülésén keresztül a magyar gazdaság növekedése is újabb lendületet vegyen.
Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot
A korábban vártnál jóval szerényebb ütemben növekedhet a bruttó hazai össztermék (GDP), a CIB jelenlegi várakozásai szerint érdemben nem haladja majd meg az 1 százalékot. Termelési oldalon az egyetlen növekedési motor a szolgáltatási szektor, az ipar több sebből vérzik. A jegybank mozgástere változatlanul szűk: a következő hónapokban várhatóan nem változtatnak az alapkamaton, miközben a forint-euró árfolyam tartósan a 400-as szint felett marad, a gyengülő trend is fennmaradhat. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok