Együtt kell élni azzal, hogy a koronavírus folyamatosan változik, ezért újabb és újabb variánsok jelennek meg. Az új változatok gyorsabban terjedhetnek, és akár más tüneteket is okozhatnak - idézte az orvost az MTI.
Szerinte most úgy tűnik, hogy a védőoltások hatásosak a brit variáns ellen is, és megakadályozzák a súlyos betegség kialakulását, ezért fontos, hogy mindenki megkapja a vakcinát.
Kapcsolódó
Valószínű, hogy a koronavírust az újabb és újabb oltásokkal sem tudják majd eltüntetni, hanem időnként visszatér. Hozzátette: egy biztos: ez a vírus, a járvány szelídülni fog, kevesebb ember betegszik meg, kevesebb ember hal meg akkor, ha a lakosság megfelelő részét be tudják oltani.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához