Az ötödik magyarországi hullám majdnem pontosan a járvány kitörésének második évfordulóján cseng le.
Az adatokat újra elemezve az összes halálozásra vonatkozó előrejelzés továbbra sem változott, 46,5 ezer körül van, annak ellenére, hogy a tetőzés napi 100 körüli halálozásnál következik be végül, vagyis még további 3500 halálozás következik be a tavasszal - írta Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője a Portfolio.hu-nak küldött elemzésében.
Március elején még mindig 90-100 fő között járhat majd a napi halálozás száma, és március 15-e körül is még meghaladja majd a napi 50-et. Április elejére 40 alá esik, és majd csak májusban szűnik meg teljesen - vélekedik a szakértő.
Várakozása szerint április elején még mindig 2 ezer ember lesz kórházban, nagy részük olyan megyékben, ahol a járvány később tetőzött. Összességében hamarosan túl leszünk az ötödik hullámon, de egyes megyékben még várnunk kell a végső javulásra.Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben