Szlávik János az MTI szerint kifejtette, hogy az oltások különbözőek, eltérhetnek például abban is, hogy melyiket kinek nem ajánlott beadni. Van, amelyiket a legidősebbeknek, és van, amelyiket krónikus betegségek esetén nem javasolják. A gyártók rendszerint elegendő tapasztalat híján, óvatosságból javasolnak ilyen korlátozásokat, és nem azért, mert a vakcinák veszélyesek lennének - emelte ki az infektlógus.
A főorvos szerint az oltóanyagok a mutáns vírusok ellen is védenek, legfeljebb kicsit alacsonyabb hatásfokkal. A védelemre szükség is van, hiszen a kórházban fekvők száma valószínűleg a gyorsabban terjedő vírusvariációk miatt nem csökken.
Aki meggyógyul, 3 hónap múlva kaphat oltást, de a betegségen átesők szervezete legalább fél évig védett a vírussal szemben. Az ismételt megbetegedés ritka, és még ritkább, hogy a második fertőzés következményei súlyosabbak legyenek az elsőnél - mondta a főorvos.
Szlávik János abban bízik, hogy a következő hetekben egyre többen akarnak majd oltást kapni. A védekezés azért is fontos, mert a gyógyult betegek olykor hónapokig panaszkodnak gyengeségre, fejfájásra, alvászavarokra, mellkasi nyomásra, ám a vakcinák ezektől is védenek - hangsúlyozta.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához