A költségvetési bizottság által beterjesztett összegző módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 57 nem ellenében, egy tartózkodás mellett hagyta jóvá a Ház.
Ennek értelmében a 2016-os költségvetés bevételi főösszege 15 800 milliárd, a kiadási 16 561 milliárd forint lesz, a hiány pedig 761 milliárd forint.
A mostani szavazás után az egységes költségvetési törvényjavaslatot a házelnök megküldi a Költségvetési Tanács elnökének, majd a testület véleményt mond róla. A büdzsé zárószavazását ezt követően, várhatóan a jövő héten tartják.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához