A géppiacból az erőgépek forgalma 57 százalékkal, a munkagépek és egyéb gépek 43 százalékkal részesedtek. A teljes értékesítésen belül a traktorok 39 százalékot, a gabonakombájnok 7 százalékot tesznek ki. Az alkatrész-vásárlások összege meghaladta a 20 milliárd forintot, ami 38 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban – írja az MTI.
Az év eleji emelkedés jelentőségét mutatja, hogy tavaly is élénk volt a mezőgazdasági gépek forgalma, éves szinten az alkatrész-vásárlásokkal együtt több mint 300 milliárd forintos értékesítési rekord született.
Kapcsolódó
A jó eredményt az AKI részben a pályázati lehetőségekkel magyarázta, emellett kiemelték azt is, hogy a magyar gazdálkodók egyre nyitottabbak a technológiai fejlesztésekre, a korszerű technikai eszközök alkalmazására. A fejlődést a versenyképesség fenntartása, az élelmiszer- és élelmezésbiztonság egyre szigorúbb követelményei, valamint környezeti-éghajlati kihívások kényszerítik ki - írták.
Hozzátették ugyanakkor, hogy a gép- és az alkatrészellátást sem kerüli el a folyamatos áremelkedés, ami megnehezítheti a beruházások tervezését.
A felmérés 170 mezőgép-forgalmazó és gyártó eladási jelentése alapján készült – olvasható az összefoglalóban.
Legolvasottabb

Kifutott a nyílt vízre a Balaton új csodája: a hajó most videón is megcsodálható

Ósdi, 19. századi fegyvert vettek hadrendbe az ukránok

Gyorsan le kellene szokni már ezekről az élelmiszerekről, mert bajt okoznak

Már semmi sem biztonságos: QR-kódon keresztül támadnak az új csalók

Ukrajna az Unió kapuján dörömböl, és van rá fogadókészség, hogy bebocsátást nyerjen
