A portál szerint a felmentés hátterében az állhat, hogy december közepén, amikor a főigazgató nyugdíjba küldte a sziámi ikrek szétválasztásában fontos szerepet játszó Imreh Domonkos főorvost, hét sebész mondott fel az Óbudai Szent Margit Kórházban. A nyugdíjkorhatárt elérő Imre felmentését Badacsonyi szakmai és magatartásbeli tényezőkkel indokolta - derül ki a portál cikkéből.
Kásler Miklós vizsgálatot rendelt el a történtek miatt, a Magyar Nemzet pedig a kórház sebészeti és ügyeleti rendjének összeomlásáról számolt be. A kórház dolgozói pár nappal később petícióval álltak ki a főigazgató mellett.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező