Király Júlia sms-ben Washingtonból az MTI-vel azt közölte: "továbbra is az MT teljes jogú tagja vagyok". "Az új vezetés, az új monetáris és makroprudenciális politika kialakításában nem számít ránk, ez törvény által garantált joga" - tette hozzá, Karvalits Ferencre is utalva. "Így a jövőben mint az MT tagja fejtem ki véleményemet" - írta.
Az új Szervezeti és Működési Szabályzat létrehozza a főigazgatói feladatkört, és módosítja az alelnökök feladatköreit úgy, hogy az új alelnökhöz, Balog Ádámhoz csoportosítja át a monetáris politikát és a pénzügyi stabilitást is, Karvalits Ferenc csak a statisztikáért, Király Júlia pedig csak a készpénzlogisztikáért felel majd a jövőben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le