A munkaerő-tartalék mozgósítása csakis szakképzéssel lehetséges, enélkül ugyanis a közfoglalkoztatottak nem tudnak elhelyezkedni a versenyszférában.
Dávid Ferenc szerint ugyanakkor az alapproblémát a magas bérterhek jelentik, hogy ma egy forint nettó bérhez egy forint állami befizetés párosul. Egy 3-5 éves kormányzati programra lenne szükség, amibe a kormány bevonja a munkaadókat, szakszervezeteket, kamarát. Rá lehetne állni egy olyan ígéretre, ami a mai bérfejlesztésnél gyorsabb üteműt hoz, a nettó bérek tekintetében.
Azt elismerte, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, a felelőtlen béremelések pedig tönkretehetik az költségvetést.
Dávid Ferenc szerint az sem helyes, hogy a kormány úgy szabályozza a kiskereskedelmet, hogy nem ismeri a szektort, nonszensz módon közelíti meg azt. Erre példa a bejelentés a korlátozott szombati munkavégzésről vagy az, hogy egy dolgozónak évente csak hat vasárnapi munkakötelezettsége legyen.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le