Meglepő kormányhatározat jelent meg a legutóbbi Magyar Közlönyben, ebből kiderül, hogy a Brexit valóra válása esetén a magyar kormány Budapestre hozatná az Európai Gyógyszerügynökség székhelyét Londonból. A kormány a háttérben már lobbizhat, ugyanis több érintett miniszter a tárgyalások azonnali megkezdésére kapott felhatalmazást, amint a téma hivatalosan is napirendre kerül.
A döntés első körben természetesen költségeket jelent a magyar adófizetőknek, hisz a kormányhatározat utal arra, akár az elhelyezésben is vállalna terheket a kormányzat, azaz az adófizetők. Ugyanakkor egy fontos európai ügynökség Magyarországra csábítása presztízskérdés a kormánynak, de jelentős gazdasági és informális haszna is lehet.
Az ügynökség végzi a gyógyszerek európai szintű forgalomba hozatali engedélyezését, felelős a kontinentális gyógyszerbiztonságért, de a k+f területén is aktív: segíti, irányítja a gyógyszercégek kutatási-fejlesztési tevékenységét. A magyar kormány gazdaságpolitikájának egyik célja a magyar gyógyszeripar megerősítése - ebbe az elképzelésbe illeszkedne a gyógyszerügynökség Budapestre hozatala.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már több alkalommal is jelezte a kormány szándékát, hogy a Brexit valóra válása estén szeretnének minél több londoni székhelyű ügynökséget a magyar fővárosba csábítani.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Saját aranyukra fáj a németek foga
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők