A hajdúszoboszlói gáztárolóban nem tartályokban, hanem a föld alatti lyukacsos kőzetekben tárolják a gázt, ha azt kiszivattyúzzak onnan, a helyét víz foglalná el, de hogy ez ne történjen meg, a nyomás fenntartásához párnagázt használnak, amit soha nem szoktak kitermelni. (Ha kitermelik, a víz befolyik a tárolóba, azt onnét nem lehet kiszorítani.)
A kormány mégis úgy döntött, hogy a hajdúszoboszlói gáztárolóból a 2,2 milliárd köbméter párnagáz egy részét, 800 millió köbmétert kitermelnek. "Ha valaki ehhez hozzányúl, az azt jelenti, hogy rongálja a tárolót, mert ennek a tárolónak már soha nem lesz akkora a kapacitása, mint amekkorára tervezték" - mondta Holoda Attila energetikai szakértő, volt energetikáért felelős államtitkár az RTL Híradónak.
A szakértő szerint az állami energiavállalat azért akarja kitermelni a párnagázt, mert az még jóval olcsóbb vásárlásból származik, így az eladásával csökkenteni lehet az MVM első féléves, 81 milliárdos veszteségét, amit a rezsicsökkentés miatt halmozott fel. Holoda szerint inkább fel kellene kutatni a lehetőséget, hogy ha van felesleges tárolói kapacitásunk, akkor azt felajánlhatnánk másnak, mert abból komoly üzletre lehet szert tenni. Ha elkótyavetyéljük ezt a tárolót, az több, mint bűn lenne - véli a szakértő.
Az LMP szerint nem a magyar embereké lenne a profit
Az LMP szerint jellemző, hogy a kormány nem ellátásbiztonságból akarja kitermelni a párnagázt, hanem anyagi okokból, nem törődve a következményekkel. Erre energiabiztonság szempontjából nincs szükség, ez egy gazdasági kérdés, mert a gazdasági profitot nem a magyar emberek kapják meg, hanem az a kör, aki ezt ki tudja termelni - mondta Ungár Péter, az LMP társelnöke.
A minisztérium nem aggódik a kapacitás kiesése miatt
A hajdúszoboszlói tároló a legrégebbi az országban, ennek felújítása és bővítése nem térülne meg - véli a Technológiai és Ipari Minisztérium, amely azt közölte az RTL-lel, hogy "Magyarország tárolókapacitása nélküle is az EU élvonalába tartozik majd".
A párnagáz kitermeléséről Holoda Attila a Facebook-oldalán is írt. "A földalatti gáztárolóink a hazai együttműködő földgázrendszer koronagyémántjai, aki ezek szándékos teljesítménycsökkentéséről derilál, pusztán a hibás hazai energiapolitika és a gazdaságpolitika miatt kialakult nehéz pénzügyi helyzet átmeneti megmentése(?) érdekében, az valójában az ellátásbiztonságot veszélyezteti!"
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)