Az Ausztriában legálisan dolgozó, többségében a határon át naponta ingázó munkavállalók foglalkoztatási ügyintézését segítheti a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugat-dunántúli Regionális Képviselete és az Osztrák Szakszervezeti Szövetség Burgenlandi Tartományi Szervezete által közösen indított, Fairwork elnevezésű projekt, amelyet az Európai Unió Ausztria-Magyarország Interreg V/A programja is támogat - írja az MTI.
Győr-Moson-Sopron megyéből, Vas megyéből és Zala megyéből több mint 85 ezren vállalnak munkát Ausztriában, de néhány magyarországi cégnél is dolgoznak osztrák munkavállalók. Őket, valamint a velük foglalkozó szervezeteket segíti a projekt, melynek lényege, hogy a munkavállalókat, a velük foglalkozó szervezeteket, hatóságokat olyan információkkal lássák el, amelyek hatékonyabbá tehetik a munkavállalással, foglalkoztatással kapcsolatos ügyintézést - mondta el Horváth Csaba projektmenedzser az MTI-nek.
Kapcsolódó
Amellett, hogy mindenhol érdemi tájékoztatást akarnak biztosítani az ingázóknak, még konferenciákat is szerveznek majd. Bevonják a programba a régió szakképző iskoláit, tájékoztató kiadványokat készítenek, illetve információs honlapot és saját Facebook-oldalt is indítottak. A 2020-ig tartó projektben részt vesz a három nyugati megye kormányhivatala, adó- és vámigazgatósága, valamint a szakszervezetek illetékesei, osztrák részről pedig 13 hatóság és intézmény vállalt stratégiai együttműködést.
A Fairwork programnak számos előzménye volt, a magyar és az osztrák szakszervezetek korábban is dolgoztak határmenti munkavállalást segítő programokban, amelyeket a magyar és az osztrák kormány is támogatott - mondta el Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az MTI-nek a projekt kapcsán. Arról is beszélt, hogy a két szakszervezet az elmúlt években több mint 55 ezer regisztrált tanácsadást folytatott le.
A jövőbeni terveik között pedig szerepel, hogy a horvát, a szlovén, a román és a szerb határ mentén is kialakulna hasonló együttműködés.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)