A stressz-és kompetenciateszt eredményei szerint az aktív magyar munkavállalók 39 százalékának enyhe/kezdeti kiégéses tünetei vannak, amelyek még könnyen visszafordíthatóak, további 37 százalékuknál már közepes szintű a kiégés, azaz egyre többször vagy tartósan vannak jelen a tünetek, de ezek még csak középsúlyosak, míg 10 százalékuk van a rizikózónában, ahol már erősen érzékelhető a teljesítmény visszaesése, a kapcsolatok romlása, és többen felmondást fontolgatnak.
Mindössze 14 százalékuk van tökéletesen jól, náluk nyoma sincs a kiégésnek. A Selfmapping eredményei szerint a kiégés a legveszélyesebb a pszichés stresszbetegségek közül, ezért érdemes odafigyelni rá és az intő jelekre. A csaknem ezer válaszadó többsége, akiket a teszt a kiégés szempontjából vizsgált, kis- és középvállalatok, valamint multinacionális cégek alkalmazottai, de kis arányban található köztük egyéni kitöltő is.
A kiégés tartós stressz következtében létrejövő fizikai, érzelmi és mentális kimerülés, amely beavatkozás nélkül folyamatosan súlyosbodik. A munkavállalók nagy részének fogalma sincs arról, hogy ki van égve, pedig a tünetek könnyen észrevehetőek - véli Marik Ágnes, a Selfmapping szakmai vezetője szerint. Ennek jele a türelmetlenség, ingerültség, rugalmatlanság, az emberi kapcsolatok romlása. A kiégésben szenvedő ember egyre közönyösebb a munkájával és másokkal, valamint önmagával szemben, és egyre kevésbé képes kipihenni magát. Először elég a hétvége a feltöltődésre, aztán már csak egy hosszabb szabadság, végül már az sem. A felmondás oka gyakran az ebből a helyzetből való menekülés, enélkül ugyanis bekövetkezhet a végállapot, az vitális kimerülés. Ilyenkor a munkavállaló olyan, mint akinek élni sincs ereje.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is