A támogatás az idei állami költségvetést terheli és a Bethlen Gábor Alap közreműködésével jut el a püspökséghez. Több információt nem tartalmaz a határozat.
A püspökség honlapja és a Wikipedia szerint az egyházmegye székhelye Szatmárnémeti, mintegy 90 ezer, főleg magyar anyanyelvű hívőt szolgál ki. Az egri egyházmegyéből 1804-ben kiszakított és önállósított Szatmári egyházmegye Romániához került részeit tömöríti. Eredetileg Szatmár és Máramaros vármegyék mellett Ung, Ugocsa és Bereg vármegyét is magába foglalta, továbbá néhány Szabolcs vármegyei község is hozzá tartozott. Jelenlegi megyés püspöke Schönberger Jenő.
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Őrületes felajánlást tett Djokovic
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Bajban az orosz kriptóóriás: házi őrizetbe került a cégvezér