Miközben a költségvetés módosítása szóba kerülhet 2010-ben, addig egy pótköltségvetés - vagyis az újraírt költségvetési törvény - elfogadtatása szinte kárba veszett munka lenne, ugyanis mire hatályba léphet, vége is lesz a 2010-es évnek. A jövő évi választások legkorábbi időpontja március első hétvégéje lehet, így az elmúlt húsz év választási tendenciát figyelembe véve az új kormány május közepén tehet esküt, ekkor kezdődhet a kormányzati munka.
Az államháztartási törvény szerint a 2011-es költségvetési törvényt az új kormánynak a szokott szeptember vége helyett csak majd októberben kell előterjesztenie. Ezt a szabályt pontosan a kormányváltás miatt iktatták be, mert még egy szeptember végi vitaindítás is korai lenne az új kabinetnek.
Amennyiben a leendő kormány valóban a költségvetés évközi módosításán gondolkodik, figyelembe kell venni, hogy az új költségvetés és adótörvények kimunkálása megfelelő előkészítés esetén is három-négy hét kormányzati munkát igényel, ezt követően kezdődhet a parlamenti vita.
Az adótörvények tárgyalására elég másfél hónap a parlamentben, ám további másfél hónap szükséges a kihirdetéshez, vagyis szerencsés esetben szeptember elsejétől lehet életbe léptetni az adóváltozásokat. A költségvetési törvényt a legbonyolultabb módon - három körben - tárgyalják a képviselők.
A költségvetést ráadásul nem lehet kivételes, illetve sürgős eljárásban tárgyalni, így a leggyorsabb esetben is 2,5-3 hónapot igényel a vita, vagyis szeptember elsejével léphet életbe a módosított költségvetés - tehát az mindössze négy hónapra lenne érvényes, miközben már a 2011-es költségvetésen kell dolgozniuk a minisztériumoknak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Már zakatol az első Alstom-mozdony

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója
