Budai Gyula azt követően erősítette meg a magyar álláspontot az ország GMO-mentességének fenntartásáról, hogy befejelődött a szaktárca Roadshow a GMO-mentes mezőgazdaságért elnevezésű rendezvénysorozata. Ennek célkitűzése az volt, hogy minél több helyszínen, minél szélesebb körben ismertessék, miért fontos a GMO-mentesség Magyarország számára.
Hozzátette: a magyar GMO-stratégia lényeges eleme, hogy tiltja a génmódosított növények belföldi termesztésbe vonását. Továbbá ide tartozik a védzáradék bevezetése is, ami azt jelenti, ha az EU bármilyen genetikailag módosított növény termesztését engedélyezi, Magyarországnak lehetősége van attól eltérően dönteni.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához