Emlékeztetőnek nevezett figyelmeztető levelet küldött a magyar kormánynak az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési főigazgatósága, mondván, a sajtóból úgy értesült, a kabinet állami támogatást kíván nyújtani a Gyulai Húskombinátnak - tájékoztatta a Magyar Nemzetet Budai Gyula.
A Magyar Nemzet azt írja: "Nathalie Sauze-Vandevyver egy, az Index.hu portálon megjelent hírre hivatkozik, amikor találgatásokba bocsátkozva fogalmazza meg konkrét aggályait, holott a cikkben egyértelműen szerepel, hogy a kormány az uniós és a magyar szabályok betartásával igyekszik a Gyulai Húskombinát megmentését elősegíteni".
Budai Gyula éppen ezért gyanítja azt a lap szerint, inkább arról lehet szó, hogy valaki "megint panaszkodott" a magyar kormányra az unióban.
A lapnak a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára elmondta: meglepőnek találja Nathalie Sause-Vandevyver főigazgató érvelését, miszerint a magyar médiában olvasottak alapján fogalmazódtak meg a támogatással kapcsolatos aggályok. Ugyanis egyetlen hír sem szólt arról, hogy a kormány konkrét pénzügyi támogatást akar nyújtani a társaságnak - tette hozzá.
Budai jelezte: az állam az uniós jogú keretek adta lehetőségeken belül kíván mindent megtenni a húsipari ágazatban dolgozók munkahelyeinek megmentéséért. A kabinet is tisztában van a csatlakozási szerződés arra vonatkozó kitételével, amely a bizottság engedélyéhez köti az esetleges támogatásnyújtást - tette hozzá az államtitkár.
A Magyar Nemzet szerint várhatóan a kormány szerdai ülésén kerül napirendre a felszámolás alatt álló gyulai és kaposvári, illetve a hitelhiánnyal küzdő pápai húsipari cég megmentésének tervezete.
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Új tulajdonoshoz kerül az Mfor, a Privátbankár és a Piac & Profit kiadója