A belügyminiszter "A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai" cím terhére, külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, előfinanszírozás keretében, egy összegben, a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeit meghatározó támogatói okirat alapján nyújtja a támogatást. A kormányhatározat egyben felhívja a belügyminisztert, hogy jövő év június 30-áig készítsen felmérést "a Dunántúli-középhegység területén karsztvízszint-emelkedés okozta intézkedést igénylő feladatokról".
Tatán a 2-3 millió évvel ezelőtti dunántúli vulkánkitörések törésvonalai mentén 16-22 fokos források fakadnak. Ezeket az 1800-as évek végén Budapest vízellátására akartak használni, majd az elképzelést elvetették, mert a víz Budapestig csak 17-18 fokosra hűlt volna le.
A forrásokból és a lefolyó vízből kialakított fürdőben lévő legnagyobb tavat még Esterházy grófné használta fürdésre, ezért Grófi-tónak nevezik. A tó a tatai forrásokkal együtt a tatabányai szénbányászat vízkiemelése miatt 1973-ban elapadt, majd a vízbázis védelme érdekében agyagréteggel terítették be. (Mérgező szenet találtak itthon)
A bányászat megszűnése után a források visszatértek, húsz év alatt 40 méterrel nőtt a karsztvízszint magassága. Tatán naponta több mint 30 millió liter víz jut a felszínre a visszatérő forrásokból.
MTI Fotó /Bodnár Boglárka
Legolvasottabb
Nem a szél fújta az istállókba: a rejtély még megoldatlan, a nyomozás folyik
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok