A belügyminiszter a kormány honlapján tette közzé a vízgazdálkodási törvény napirenden lévő módosításához a végrehajtási rendelet tervezetét. Ez kitér az évi 500 köbméternél több vizet nem hasznosító házi kutakra is. Ezek eddig kizárólag talajvizet hozhattak a felszínre ahhoz, hogy az engedélyezésükhöz elegendő legyen a helyi jegyző közreműködése. A talajvíz most kiegészült a parti szűrésű vízzel, tehát engedékenyebb lett a jogalkotó. Ezekhez a kutakhoz nem kell terv, elegendő a kivitelező megfelelőségi nyilatkozata.
Minden más esetben - ha például mélyebb vízrétegeket, karsztvizet érint a kút, vagy pedig az éves fogyasztás meghaladja az 500 köbmétert - már a vízügyi hatóság adja az engedélyt a kútfúráshoz - illetve a kút fennmaradásához is. Ezt már meg kell terveztetni az engedélyezéshez, az engedély igazgatási szolgáltatási díja 5 ezer forint.
A házi vízigényt szolgáló kutakat a vízgazdálkodási törvény módosítása után sem kell bejelenteni 2018 végéig.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek