Ezzel visszatérünk arra a pályára, amit a Bajnai-kormány folytatott.
Török úgy jellemezte az elmúlt másfél év IMF-fel való viszonyát, hogy tavaly kidobtuk a gumimatracot, de most már két kézzel kapaszkodnánk bele. A két váltás közötti szabadságharcnak szerinte az volt az értelme, hogy idén lazább gazdaságpolitikát folytathasson a kormány. Ennek megfelelően, főként a személyi jövedelemadó kulcsának csökkentése miatt idén a tényleges költségvetési hiány a GDP 6-7 százaléka körül alakulhat a korábbi 4 százalék körüli érték után, bár a nyugdíjpénzek miatt a kimutatásokban 0 százalék körüli érték lehet.
Kétszázalékos lehet a visszaesés jövőre
Sok más helyről már nem tud forrást bevonni a kormány, mint a személyi jövedelamadó kulcsának növeléséből - tette hozzá az elemző, aki szerint Magyarországon az európai átlagnál nagyobb lehet jövőre a visszaesés, annak értéke akár a 2 százalékot is elérheti, de lehet ennél még több is. Ehhez ráadásul magas, akár 5 százalékot meghaladó infláció is társulhat.
Kósa: elutasítjuk a Bajnai-Gyurcsány-féle IMF-megállapodást
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a TV2 reggeli műsorában azonban arról beszélt, hogy nem szeretik azt a szerződést és el is utasítják, amit a Gyurcsány-Bajani-kormány kötött az IMF-fel, mivel az olyan feltételeket szabott, amelyekkel lényegében a magyar parlament szuverenitását vonta el. Az IMF-fel folytatandó tárgyalásokon a magyar kormány több kérdésben kitart az álláspontja mellett - közölte Kósa.
Kapcsolódó
A Fidesz alelnöke leszögezte: nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Magyarország az IMF ellen hangolja a gazdaságpolitikáját. Magyarországnak gazdaságpolitikai céljai vannak - hangsúlyozta -, azok eléréséért folytatja a politikáját. A célok között említette, hogy a kormány szeretné a nagyon erős árfolyamkitettséget csökkenteni, és szeretné azt is elérni, hogy a gazdaság, a foglalkoztatás, a reálbérek növekedjenek.
Az IMF egy eszköz lehet
A céloknak vannak eszközei, az IMF egy eszköz lehet - mondta Kósa. Ha az IMF úgy működik közre a magyar gazdaság finanszírozásában, ahogy azt tette a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt, akkor az IMF nem jó eszköz. Akkor szinte megírták előre a magyar kormánynak azt a programot, amit a magyar kormány szolgaian végrehajtott például a 13. havi nyugdíjelvétellel, a vagyonadó kivetéssel - emelte ki az alelnök.
Békesi: reális költségvetés kell a megállapodáshoz
jövő évi költségvetés, a szektorális különadók kivezetésére vonatkozó pontos ütemterv és a végtörlesztés felfüggesztése nélkül nincs esély a Nemzetközi Valutaalappal való megállapodásra - mondta Békesi László volt pénzügyminiszter a Republikon Intézet konferenciáján. Békesi szerint nem helytálló az az érvelés, amely szerint az IMF-fel történő megállapodás idejére már el lesz fogadva a jövő évi büdzsé, így senkit nem fognak érdekelni az abban szereplő számok. Békesi szerint a költségvetés jelenlegi tervezete nem reális, olyan büdzsére van szükség, amelyben nemcsak a növekedést, hanem az államadósság, az infláció, a foglalkoztatás, a belső piac alakulását, valamint a beruházások, a fogyasztás várható mértékét is a realitásokhoz igazítják.
Martonyi: Magyarország elkötelezett az IMF-megállapodás mellett
Magyarország elkötelezett megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval egy pénzügyi támogatásról, ami biztosítékot nyújt a globális turbulenciával és a piaci támadásokkal szemben - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Dow Jones hírügynökségnek. Személy szerint soha nem zártam ki annak a lehetőségét, hogy szükség esetén visszatérünk az IMF-hez. A magyar kormány soha nem volt ellenséges az IMF-fel szemben - tette hozzá a külügyér.
A külügyminiszter elmondta, Magyarország, bár emelkedő költségekkel, de képes finanszírozni szükségleteit a tőkepiacokról, és azért fordult az IMF-hez és az EU-hoz, mert támadás jeleit érzékelte a pénzpiacokon. Martonyi János szerint a magyar kormány időben lépett, és korrekt választ adott.
Tovább csökkentjük az államadósságot
További lépésként a következő napokban a magyar kormány a tervek szerint csökkenti az államadósság szintjét az államhoz került magánnyugdíjpénztári forrásokból - tette hozzá a külügyminiszter.
Martonyi János szerint a forint erősítését célzó kamatemelés inkább kárt okoz, semmint jót. Rendkívül óvatos lennék kamatemelést illetően - mondta Martonyi, miközben emlékeztetett a Magyar Nemzeti Bank függetlenségére.
Gazdaságpolitikai szuverenitásunk nem korlátozható
Mindeközben a csütörtök délutáni kormányszóvivői tájékoztatón Giró-Szász András kijelentette az IMF tervezett megállapodással összefüggésben: Magyarország gazdaság- és társadalompolitikai szuverenitása nem korlátozható. A magyar kormány ugyanazt a gazdaságpolitikai logikát követi - a közös teherviselés mentén -, mint eddig. A szóvivő beszámolt arról is, hogy a nemzetgazdasági tárca a jövő szerdai kormányülésen előterjeszti a nemzeti növekedési tervet.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek