A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint a kötvények iránt jelentős kereslet mutatkozott, melynek eredményeképp az előzetesen várt hozamszintnél kedvezőbb, 6,32 százalékos, euróban kifejezve 5,7 százalékos kamat mellett jutott forráshoz az Exim.
A sikeres kibocsátás és az aukción tapasztalható több mint háromszoros túljegyzés jól példázza, hogy Magyarország és a magyar gazdaság iránt a nemzetközi piaci bizalom töretlen, hazánkat és az Eximet a globális pénzügyi színtéren is elismert szereplőként, megbízható partnerként kezelik a befektetők
– áll a közleményben.
A nemzetközi devizakötvény-kibocsátáson realizált forrásbevonás hozzájárul, hogy az Exim - a jelenlegi kedvezőtlen hitelezési környezetben – tovább erősítse kiemelt szerepét a magyar gazdaság finanszírozásában, kedvező forrásokat biztosítva a hazai vállalkozói szektor számára.
Az eredményes nemzetközi kötvénykibocsátás a jelenlegi háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben különösen fontos, mivel teret biztosít a hazai vállalkozások teljesítményének és versenyképességének növekedéséhez, ezáltal elkerülhető a recesszió, biztosítható a teljes foglalkoztatottság és a családok védelme – közölte a GFM.
Válságálló-e Magyarország?
Virág Barnabás ad választ a kérdésre, továbbá Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója is beszélget május 26-án a Müpában. Az MNB alelnöke és Budapesti Értéktőzsde vezetője a Napi.hu konferenciájának fő előadói.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához