Egyre hidegebb légtömegek érkeznek fölénk a következő napokban. A lehűlés a hétvégén csúcsosodik ki, vasárnap a legmagasabb nappali hőmérséklet is csak fagypont körül alakul majd, a hajnalok pedig országszerte fagyosak lesznek - írja az Időkép.
A lehűlés fokozatos lesz, így például pénteken 3-7, szombaton 0, +5 fok közötti, vasárnap pedig fagypont körüli csúcshőmérsékletre készülhetünk. A hajnali órák is egyre többfelé leszek fagyosak, vasárnapra virradóan már országszerte fagyni fog, nem egy helyen -5 fok alá csökkenhet a hőmérséklet.
Kapcsolódó
Pénteken leginkább északkeleten, keleten, szombaton pedig helyenként fordulhat elő egy-egy hózápor, pénteken még záporeső is elképzelhető.
Az északi-északnyugati szél a következő napokban is gyakran lesz élénk, a Dunántúlon erős, szombaton pedig nagy területen erős, elsősorban a Dunántúlon viharos széllökésekre is számítani kell az Időkép szerint.
A lehűlés azonban nem lesz hosszú életű, úgy tűnik szilveszterre és az új év első napjaira ismét megenyhül az idő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Árrésstop után jön a kötelező tábálázás

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Szorít az idő, ezt a betegek érdekében meg kell lépni

Beragadt a forint, a sztorit most az állampapírpiacon írják

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Rászáll a NAV az otthonfelújítással csalókra

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak
