Az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma 6 százalékkal nőtt 2005 október-2006 szeptember között, az előző tizenkét hónaphoz képest. Többek között ezt jelentette be Szalóky Tóth Judit, az ACNielsen piackutató vállalat igazgatója a cég szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ACNielsen 90 élelmiszer kategória kiskereskedelmi értékesítését méri folyamatosan. Együttes éves forgalmuk 1084 milliárd forint. Közülük legnagyobb mértékben emelkedett az energiaital bolti eladása (76 százalékkal). Ennek egyik oka, hogy bővült a vásárlók köre: a gyártói márkák kínálata cukormentes variánsokkal szélesedett, és a rendszeres promóciók árengedményekkel járnak együtt. Ugyanakkor hipermarketben és diszkontban olyan saját márkás kínálat jelent meg, amely alacsony fogyasztói áraival ösztönzi a vásárlást.
Az energiaital után következő folyékony szósz, gyorsfagyasztott pizza, valamint burgonya termékek mutatója plusz 50 és 31 százalék között mozog. A jelentősebb forgalmú cikkek közül a tíz, legnagyobb növekedést elért kategória listáján található a jeges tea és a praliné plusz 21, illetve 19 százalékkal.
Legkelendőbb, ami drága vagy olcsó
Legfontosabb trend, hogy polarizálódik a piac: egy-egy kategórián belül inkább a legdrágább, úgynevezett prémium és a legalacsonyabb áron kínált termékek értékesítése emelkedik - állapította meg Szalóky Tóth Judit. Az alacsony árú termékek nyilvánvalóan az árérzékeny vevőkörre építenek, míg a prémium termékek általában a többieknél nagyobb marketing támogatást kapnak, így elérik azokat a vásárlókat, akik hajlandók megfizetni a minőséget.
Rámutatott egy másik fontos trendre, amely szerint a vásárlási döntésekben egyre nagyobb szerepet kapnak az eladáshelyi ösztönző eszközök, mint például az árucikkek másodkihelyezése vagy az eladótérben elhelyezett reklámok. Oka, hogy a magyar fogyasztók fele kifejezetten keresi a promóciókat, kedvezményes akciókat. Ma már minden 100 forintból 30 promóciós eladásokból származik az élelmiszerek kiskereskedelmében.
A promóciók egyik csúcsideje a karácsony előtti néhány hét, amikor minden gyártó nagyobb szeletet igyekszik kihasítani a vásárlók megnövekedett költéséből. Egy eredményes akció ilyenkor egyik hétről a másikra akár 30-40 százalékponttal is megváltoztathatja egy cég vagy márka piaci részesedését.
Nagyobb igény az egészséges táplálkozásra
A kiskereskedelmi forgalom alakulását jelentősen befolyásolja a legnagyobb kategóriák tendenciája. A ranglistát értékben vezető húskészítményekből az átlagot meghaladó mértékben, 8 százalékkal többet adtak el 2005 október-2006 szeptemberben, mint egy évvel korábban. A sajtnál plusz 10 százalékot regisztráltak, nőtt a gyümölcslé eladása 9, ásványvízé 8, gyümölcsjoghurté 5, hűtött szeletes édességé 6, a többi kategóriát pedig stagnálás jellemezte.
Szalóky Tóth Judit felhívta a figyelmet arra az örvendetes tényre, hogy a nagy kategóriák között nőtt a friss áruk, de különösen az egészséges táplálkozás trendjébe illeszkedő sajt, gyümölcslé, ásványvíz, és gyümölcsjoghurt forgalma.
Hazai lánc és diszkont előnyben
Figyelemre méltóan változik az egyes bolttípusok helyzete. Például a top 10 élelmiszer kategóriából nyolc esetben a hazai tulajdonban lévő láncokra jut a legnagyobb piaci részesedés. Kivétel csak a sajt és az ásványvíz, ahol a hipermarketé a pálma.
A top 10 kategória növekedési üteme viszont hat esetben a diszkontban a legnagyobb. A sajt, gyümölcslé és húskészítmény forgalma 20 százalékot meghaladó mértékben emelkedett a diszkont csatornában, egyik évről a másikra.
Az élelmiszerek értékben mért eladásából elsősorban a diszkont és a hazai tulajdonban lévő láncok piaci részesedése emelkedett. A hipermarketek növekedése lassuló tendenciát mutat. Az említett három bolttípus részaránya összesen 4 százalékponttal emelkedett, az önálló kis boltok rovására. A szupermarketek piaci részesedése egyenletesen alakult a legutóbbi két évben.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.