Vevőből Előfizető Program néven indít úttörő kezdeményezést a Shoprenter és Humanize, a Visa támogatásával, hogy előmozdítsa az előfizetéses üzleti modell elterjedését Magyarországon – jelentette be Rab Máté, a Shoprenter ügyvezetője.
A hazai e-kereskedelmi piac számos kihívással néz szembe: a KSH adatai szerint a forgalom 2023-ban csupán három százalékkal bővült. Ennél is nagyobb nehézség, hogy a hazai webáruházak évek óta visszaszorulnak, főként régiós és globális szereplők tudtak egyre nagyobb szeletet kihasítani a piacból.
Ezzel szemben kínál lehetőséget a versenyképesség növelésére, jelentős növekedési potenciáljával az előfizetéses e-kereskedelem.
A Vevőből Előfizető Program célja, hogy felgyorsítsa ezt a fejlődést Magyarországon is, támogatást nyújtva a vállalkozásoknak az előfizetéses modell bevezetésében. A program online és offline eseményeken keresztül vezet be az előfizetéses szolgáltatás kialakításának és működtetésének jó gyakorlatába.
Magyarországon még kevéssé ismert az előfizetéses e-kereskedelem fogalma, pedig már sokan használják is. Amikor előre tudjuk, hogy minden héten vagy hónapban szükségünk van egy termékre, akkor felesleges időt tölteni a megrendelésével, egyszerűbb és jobban megéri, ha előfizetünk rá. Így az előre megadott időben tudja a futár a zöldség- vagy gyümölcscsomagot, a pelenkát vagy éppen a borotvát meghozni.
Az előfizetéses e-kereskedelem előnyei a vásárlók számára többek között a költség- és időmegtakarítás, a tervezhetőség és az exkluzivitás, a különleges ajánlatokhoz és termékekhez való hozzáférés lehetősége. Míg az e-kereskedők számára a tervezhető megújuló bevételek, a vevői lojalitás javulása, a hatékony készletgazdálkodás a fő előnyök
– mondta Stampf Attila, a Humanize ügyfélélmény-folyamat tervezője.
Az Amerikában és Nyugat-Európában az előfizetéses üzleti modell a kétezres évek elején jelent meg, majd terjedt el széles körben és bővült egyre növekvő ütemben. Itthon sem ismeretlen a modell, több vállalkozás alkalmazza sikeresen, azonban mostanáig nem vált általánossá. Az e-kereskedelem elmúlt években történt rohamos fejlődése, a kártyás fizetések terjedése, a technológiai háttér kiépülése teremtette meg a mai kedvező helyzetet a piac kiépülésének.
„Célunk, hogy a digitális fizetési megoldások továbbfejlesztésével és az előfizetéses e-kereskedelem szélesebb körű bevezetésével növeljük a digitális vásárlói élményt és ezzel támogassuk a magyar e-kereskedelmi piac növekedését. A fogyasztók egyre inkább elvárják, hogy az online vásárlás ugyanolyan zökkenőmentes legyen, mint a személyes, függetlenül attól, hogy milyen kereskedőtől vásárolunk vagy milyen eszközt használunk. A kereskedők pedig azon dolgoznak, hogy megfeleljenek ezeknek a vásárlói elvárásoknak. Mindeközben nehéz megtalálni az egyensúlyt a felhasználói élmény és a megfelelő biztonság és csalásmegelőzés között. A partnerségek, amilyen a most bejelentett is, kulcsfontosságúak lesznek a jövőben, hogy zökkenőmentes, biztonságos, személyre szabott és intuitív online fizetési élményt nyújthassunk” – mondta Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője.
Az előfizetéses e-kereskedelem jelentősége egyre nő az e-kereskedelmen belül és pont úgy alakítja át a szektort, mint a streaming szolgáltatások a zeneipart. Nemzetgazdasági jelentőségű, hogy az intenzív növekedés előtt álló hazai előfizetéses e-kereskedelmi átalakulás győztesei a magyar vállalkozások legyenek
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)