Rövid idő alatt nagyot fordult a világ a jegybankkal, hirtelen és látszólag egyértelmű ok nélkül galambból héja lett - írja a G7 az MNB és Matolcsy György MNB-elnök új monetáris politikáját elemző cikkében. Nemcsak a mostani kamatemelés, illetve az előrevetített kamatemelési ciklus mutatja ezt a fordulatot, hanem az is, hogy jegybank szakmai anyagai és megszólalói mellett Matolcsy György a Magyar Nemzet véleményrovatában követelte a 2022-es költségvetés visszavágását.
Az MNB szakmai stábja szerint a koronavírus-válságból való kilábalás nagyon gyors lesz Magyarországon, mivel a cégek és a háztartások nem adósodtak el, a munkaerőpiac – legalábbis annak a felső szegmense – máris feszes, és az ország oltási programhoz kötött nyitása is gyorsan megy. Eközben máris érzékelhető lett az infláció élénkülése.
A magyar gazdaságpolitika harapófogó helyzetbe került. Ha nem szigorítana, akkor újabb rekordokat döntően gyenge forint és elszálló infláció fenyeget. Ha viszont túlságosan szigorít, akkor erősen befékező hitelezés és gazdasági teljesítmény lehet az eredmény. Az ilyen helyzetekben hagyományosan szembe kerül politikai sikert előtérbe helyező, ezért minél több pénzt költeni szándékozó kormány és az árstabilitás felett őrködő jegybank.
Az ilyen az érdekkülönbségnek nyomát sem láttuk, amióta Matolcsy vezeti a jegybankot. Ezért nem tűnik valószínűnek, hogy a jegybank olyan nagy mértékben lendüljön át a héja térfélre, mint amennyire eddig galamb volt. Ha valóban konfliktus van a kormány és az MNB vezetése, vagy inkább Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy között, akkor az a kérdés, hogy a Monetáris Tanács tagjai közül ki hova húz. Erre legfeljebb az egyes tagok életrajzából és feltételezett személyes kapcsolataiból lehet következtetni. Ez alapján nagyjából kiegyensúlyozott az inkább Matolcsyhoz, illetve az inkább a kormánypárthoz kötődő tagok aránya.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet