Óriási a felelősség, ugyanis a pandémia óta Európában nem rendeztek még ilyen volumenű világeseményt - mondta az MTI szerint Wladár Sándor a vizes Eb pénteki sajtótájékoztatóján. Bízik benne, hogy bő két hét múlva úgy távoznak majd a csapatok, hogy megint érdemes volt Budapestre utazniuk.
A koronavírus-járvány miatt kidolgozott protokoll alapján a Magyarországra érkezőknek egy negatív PCR-teszttel kell rendelkezniük, majd a szállodába érkezéskor is átesnek egy vizsgálaton, ezt követően pedig 3-5 naponta tesztelik őket.
Mindent elmond a mögöttünk hagyott esztendőről, hogy a 2020-as kontinensviadal 2021-ben rajtol el - mondta Fürjes Balázs, a nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos, az Eb szervezőbizottságának társelnöke. "Együttes erővel legyűrjük a járványt és újraindítjuk az életet, a sporteseményeket, a gazdaságot Magyarországon. Ennek része, jele és egy fontos lépése az Európa-bajnokság" - mondta Fürjes Balázs.
Fürjes szerint a kormány azért támogatta az Eb megrendezését, mert Magyarországnak és Budapestnek is kézzelfogható, valamint kevésbé kézzelfogható előnyöket jelent: "a magyar úszók hazai pályán mutathatják meg magukat a világnak, ez egy lökést adhat a magyar sportnak, az olimpia után pedig szélesítheti a magyar sport utánpótlásbázisát."
A két hét alatt 51 nemzet összesen 4000 hivatalos résztvevője - 1100 sportolóval - képviselteti magát az Európa-bajnokságon, amelyet több száz millióan láthatnak majd világszerte a televízióban, a "földbe állt" turizmusnak pedig 20 ezer vendégéjszakát jelent - véli Fürjes.
A kontinensviadal első hetében a szinkronúszók és a műugrók versenyeit rendezik a Duna Arénában, míg a nyíltvízi úszók küzdelmeit a Lupa-tavon bonyolítják le. A medencés úszók Európa-bajnokságára május 17-étől kerül sor - írta az MTI.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Mérföldkő a Wizz Airnél: megvette budapesti központját a légitársaság
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte