Az Alkotmánybírósághoz több száz alkotmányjogi panasz érkezett a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződésekből eredő követelések forintosítását elrendelő törvény szabályaival összefüggésben - olvasható az inforadio.hu-n.
A magánszemély adósok által benyújtott kérelmek vizsgálata során az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a kötelező szerződésmódosítás elsődleges célja az adósoknak az esetleges további árfolyamváltozásból eredő terhektől történő megóvása volt.
A beavatkozásra továbbá azért is szükség volt, mert a deviza vagy deviza alapú kölcsönszerződések magas hányada a szerződési állományon belül a hitelezők számára is - és ennélfogva a pénzügyi rendszer egészének stabilitására is - kockázatot jelentett.
Az Alkotmánybíróság határozata szerint a jogalkotó általános társadalmi érdekből, a szerződéskötések után beállt, lényeges érdeksérelmet okozó körülményváltozások miatt rendelte el a jövőre nézve a tartozások forintra történő átváltását. A szerződési szabadságba történő beavatkozásra tehát alkotmányos módon került sor.
Hangsúlyozta azonban az Alkotmánybíróság azt is, hogy a forintosítás kötelezővé tételével a jogalkotó nem határozott konkrét szerződések vagy szerződési kikötések érvényességéről, tehát nem döntött el egyedi jogvitákat, folyamatban lévő bírósági eljárásokat.
A határozathoz Lévay Miklós, Pokol Béla és Salamon László alkotmánybírók párhuzamos indokolást csatoltak.
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Saját aranyukra fáj a németek foga
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők