Csak a versenyszabályzatnak megfelelő uszodára és az olimpiai sportközpontra 21 milliárd forintot kellett költenie Győrnek, mely a magyar városok közül elsőként rendezheti meg az ifjúsági versenyt. Utóbbi komplexumban atlétikai és teniszpálya is van, de dzsúdóversenyeket is tartanak benne. Emellett épült egy új egyetemi kollégium is. Az összes fejlesztésre 16 milliárd forintnyi állami támogatást kapott a helyi önkormányzat.
A városban 15-20 milliárd forintból fejlesztették az úthálózatot és az infrastruktúrát, valamint közterületeket újítottak fel - mondta Borkai Zsolt polgármester az RTL Híradónak. A városvezető - aki május elejéig közel hét éven át vezette a Magyar Olimpiai Bizottságot - hozzátette, hogy céltudatosan olyan beruházásokat hajtottak végre, amelyekre Győrnek szüksége van, a jövőben az egyetem, a helyiek vagy a turisták is hasznát látják.
Kapcsolódó
Az esemény látványos megnyitójára a szervezők 120 millió forintot költöttek. A budapesti felnőtt vizes világbajnokság nyitóünnepsége ennél jóval drágább volt, mintegy négymilliárd forintba került.
A címlapképen az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál nyitóünnepségé látható. (MTI Fotó/Krizsán Csaba)
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le