Az elsőfokú építési hatóság a kerület, a másodfokú pedig a kormányhivatal. Ezért gyakorlatilag nem tudnak megakadályozni olyan építményeket, mint amilyen a Clark Ádám téren felépült legutóbb, amelyről úgy fogalmazott: "rettenetesen nem tetszik" neki. Sokszor egy épület nem önmagában csúnya, csak nem illik a környezetébe - fogalmazott a kormánypárti politikus az MTI beszámolója szerint.
A közlekedési beruházásokról, felújításokról pedig azt mondta sommásan: Budapest azért érzékelt ezekből kevesebbet korábban, mert 2010 előtt "nagyon szerény számban" voltak ilyenek.
Kapcsolódó
A Fidesz-KDNP régi-új főpolgármesterje szerint ha az ellenzéknek valóban kétharmada lenne Budapesten - ahogy az országgyűlési választás óta hallani lehet -, mindegy lenne, kit indítanak főpolgármester-jelöltként a jövő évi önkormányzati választásokon.
A Közép-európai Egyetem (CEU) Bécsbe költözéséről Tarlós újra elmondta: ezt az intézményt nem tudja minősíteni, mert túl keveset tud róla. Szavai szerint "nem tudom, mitől a világ egyik legjobb egyeteme ez", de az egyetemi rangsorok egyébként sem adnak feltétlenül pontos képet az oktatás színvonaláról, mert nagyon sok függ attól, hogy milyen gazdag egy intézmény - fogalmazott kétértelműen a politikus.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében