„Decemberben a BFK prezentálta az önkormányzatnak a nyomvonalakat, és rövid határidőt adott a döntésre. Akkor kapcsoltunk, írtunk egy nyílt levelet az ügyben, azóta őrjöngés van Budakeszin, kitört a forradalom” - mondta a portálnak Szigeti Balázs, a Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás szóvivője.
Fő problémájuk, hogy a tervezett, a Telki, a Pátyi és a Budaörsi utat összekötő új út valamennyi nyomvonalverziója közvetlenül az ikonikusnak számító budakeszi mamutfenyők mellett és az egykori és amúgy természetes módon helyreállítható, szintén helyi természeti oltalom alatt álló Nádas-tó környezetét átvágva valósulna meg. Szigeti szerint mindez pusztulásra ítélne 1,5 hektár erdőt, valamint az itt található, számtalan különleges fajból álló, unikális ökoszisztémát. A civil szervezet úgy véli, az út lényegileg nem enyhíti Budakeszi közlekedési gondjait, sőt a számítások szerint várhatóan még többletforgalmat is generál majd.
Az új út ötlete nem a derült égből érkezett. Vitézy Dávid, a BFK igazgatója a Telexnek elmondta, hogy a budakeszi buszsávprojekt kapcsán az önkormányzat kérte tőlük az elkerülő út vizsgálatát. A cél az volt, hogy a Telki felől jövő és az M1–M7/Budaörs felé menő forgalom kerülje el a település központját, ezzel is végeredményben tehermentesítve a buszokat.
Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere szerint tarthatatlan a közlekedési helyzet az agglomerációban, naponta órákat töltenek az emberek a közlekedéssel, és ezt a problémát szeretnék megoldani.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le