Még 2002-ben, mindössze 29 évesen választották először Szeged polgármesterévé a szocialista Botka Lászlót. A MSZP politikusa azóta minden választáson nyerni tudott, még 2006-ban is, amikor a Fidesz az őszödi beszéd utáni elégedetlenségi hullám miatt tarolt az önkormányzatokban.
Nem történt ez másként 2019-ben is: Botka a szavazatok 60,53 százalékának megszerzésével ismét megnyerte a választást ellenfele, a Fidesz által támogatott, papíron független Nemesi Pál csak 36,44 százalékot kapott.
A kampányban nagyon hevesen támadták az MSZP polgármesterét: a Modern Városok Programban fedett sportuszoda építésére eddig megkapott 12,1 milliárd forintos támogatás miatt vizsgálatot indított az Állami Számvevőszék kevesebb mint egy hónappal a választás előtt, amelyre ráugratott a jobboldali sajtó. De egy olyan titkos hangfelvételt is elővettek ellene, amelyben egy az önkormányzattal szerződésben álló rendezvényszervező cég egyik alkalmazottja beszélt arról, hogy bántalmazták.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
