Februártól egyszerűbbé vált az úgynevezett digitális nomádok Magyarországon tartózkodása - írja az RTL.hu. Ekkor lépett ugyanis érvénybe az a kormányhatározat, amelynek értelmében legfeljebb kétéves tartózkodási engedélyt kaphatnak az olyan külföldi munkavállalók, akik az Európai Gazdasági Térségen kívülről érkeznek; nem Magyarországon, hanem egy EU-n kívüli országában áll fent munkaviszonyuk, és tudnak távmunkában dolgozni.
Emellett lehetnek részvényesek, akik pénzt keresnek egy másik országban működő cégnél. A jelentkezőknek legalább havi 2000 eurós keresettel kell rendelkezniük, és igazolniuk kell, hogy megkerestek legalább ennyit a jelentkezés előtti hat hónapban. Ez nagyjából 708 ezer forintnak felel meg, ami nyugati országokban bőven a havi nettó átlagkereset alatt van.
Az amerikai Avi Charlop szoftverfejlesztő december óta várja, hogy jelentkezhessen az újfajta vízumért. A digitális nomád február 3-án arról számolt be, hogy bár papíron már lehet jelentkezni, egyelőre nem zökkenőmentes a rendszer. Ha sikerül legyűrni a kormányzati adminisztráció gyerekbetegségeit, akkor Magyarország azért lehet tökéletes hely a nomádoknak, mert a kelet-európaiakra jellemző kedvesség is megvan itt, az infrastruktúra viszont eléri a nyugat-európai színvonalat.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön