A részvénypiac összforgalma heti összevetésben 65,953 milliárd forintról 65,719 milliárd forintra csökkent, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-hez eljuttatott heti összefoglalójában felidézi a Magyar Nemzeti Bank és a Nemzetgazdasági Minisztérium között a héten zajlott pengeváltást a hitelekre vonatkozó referenciakamat módosításáról, amely az S&P elemzői szerint csökkentené a bankok jövedelmezőségét, és aláásná a külföldi befektetők bizalmát.

A makrogazdasági hírek között kiemelték Varga Mihály hétfői rádióinterjúját, amelyben a pénzügyminiszter elmondta, hogy idén a növekedést kell ösztönözni, és így jövőre csökkenhet 3 százalékra az államháztartási hiány.

Jelentős volatilitás jellemezte a BUX indexet a héten. Hétfőn a pesti tőzsde az előző heti emelkedést folytatva újabb történelmi csúcson, 64 709,34 ponton zárt, a Magyar Telekom árfolyama megközelítette a 800 forintot.

A vállalati hitelezés átalakításáról szóló hírek hatására kedden közel 900 ponttal esett az irányadó index, de a rá következő két napon ismét nőtt a vevői érdeklődés, és a BUX nagyrészt ledolgozta keddi veszteségét. A hét utolsó napján a nemzetközi tőkepiacokhoz képest alulteljesítő volt a magyar piac.

A héten a legnagyobb mértékben, 12 forinttal, 1,57 százalékkal a Magyar Telekom árfolyama emelkedett. Heti záró értéke 777 forint, összforgalma 3,6 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 10 forintos, 0,35 százalékos emelkedéssel 2848 forinton zárta a hetet, 7,9 milliárd forintos forgalomban.

A másik két blue chip veszteséggel zárt. A Richter részvényei 105 forinttal, 1,11 százalékkal érnek kevesebbet, mint egy hete, árfolyama pénteken 9330 forinton állt meg, összforgalma meghaladta a 9,6 milliárd forintot.

Az OTP a héten 315 forinttal, 1,83 százalékkal 16 895 forintra gyengült több mint 40,9 milliárd forintos forgalom mellett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 52,82 ponttal, 0,94 százalékkal emelkedve 5654,33 pontra nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!