Varga Mihály pénzügymiszter szerint 2023-ban a magyar költségvetés a GDP 6 százaléka körüli hiánnyal zárhat, az idén egy mérsékeltebb hiánykiigazításra lesz szükség.

A 3 százalékos hiánycél egy év alatt nem teljesíthető, ez kétéves forgatókönyv lehet.

Az idei feladat az egyensúlyra figyelve a növekedést erősíteni, a hiánynak hosszabb kifutási időt kell hagyni, a 6 százalékról a 3 százalék alatti hiány 2025-re érhető el - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Inforádió Aréna műsorában.

Az infláció letörése után fontos feladat, hogy a növekedés visszaépüljön, a tárca az idén 3,5-3,6 százalék körüli gazdasági bővüléssel és 5,2 százalékos éves inflációval számol.

A miniszter úgy vélekedett: jó kilátás van arra, hogy az infláció tovább csökkenjen, a januári adat kedvezőbb lehet a decemberinél is: az online kasszák adatai alapján akár 4 százalék alatti is lehet, az infláció leszorítását pedig folytatni kell.

A pénzügyminiszter beszélt arról, hogy 2023-ban a reálbérek az év első felében csökkentek, szeptembertől álltak vissza a növekvő pályára, a lakosság pedig alkalmazkodott a helyzethez, kevesebbet fogyasztott, az alacsonyabb fogyasztás pedig kevesebb adóbevételt jelentett.

Megindult az uniós támogatások kiutalása, tavaly december közepe óta 520 milliárd forint érkezett - emelte ki a tárcavezető.

Az uniós támogatások Magyarországnak járnak, egy euró centről sem szabad lemondania az országnak

- mondta.

Megjegyezte, az elmúlt több mint egy évben bebizonyosodott, hogy a magyar gazdaság működőképes volt uniós források nélkül is, a költségvetés teljesítette a fejlesztésekkel kapcsolatos kifizetéseit.

A pénzügyminiszter szóba hozta azt is, hogy adóerőképesség alapján a tehetősebb települések befizetnek a hátrányos helyzetűeket támogató alapba, a főváros azonban a szolidaritási összeget nem fizette be tavaly, ami szerinte inkorrekt és nem felel meg a hatályos szabályoknak.

A pénzügyminiszter kitért arra is, hogy a 13. havi nyugdíjat februárban egyösszegben kifizetik, ez az idén több 500 milliárd forintot jelent.

A magyar államháztartás, költségvetés van olyan állapotban, hogy ez ne jelentsen gondot - szögezte le.

 A családipótlék-rendszer módosítását a kormány nem tervezi, a magyar családtámogatási rendszer sikeres, az Európai Unión belül a magyar családtámogatási arány a legmagasabb a GDP-hez képest - mondta Varga Mihály.