Egy helyi lakos tette ki a Facebook-ra a posztot, miszerint „kutyával pórázon behajtani tilos" táblák kerültek ki néhány utcára Balatonszepezden. A posztban egy fotón is látható, hogy a KRESZ táblákhoz hasonló, piros körrel szegélyezett táblát helyeztek ki, amiben egy pórázon vezetett kutya piktogramja van.

A helyieket mélyen felháborított a kihelyezett jelölés – számol be az esetről a Borsonline.
Álljunk már meg egy szepezdi szóra!
Ekként kezdi a posztot Szalai József, aki a lapnak elmondta, miért tartja felháborítónak a táblák megjelenését a településen:
Ez a tábla úgy ahogy van rossz, mert KRESZ táblának tűnik, hamisan, ráadásul azt jelzi, hogy valamilyen módon, de tilos behajtani kutyával az utcákba. Ezt elfogadhatatlannak tartom. Ilyen törvény nincs, értelemszerűen a kihelyezett táblák értelmetlenek és törvényellenesek.
Szalai József hozzátette, hogy egy olyan táblával teljesen egyetértene, ami azt jelzi, hogy póráz nélkül tilos közterületen kutyát sétáltatni.
Már többször is kértük az önkormányzatot, hogy adjon kutyafuttatót vagy kutyás strandot a helyieknek, amit a gazdik tartanának tisztán, de nem sikerült azóta sem elérnünk – panaszolja a helyi problémákat a lokálpatrióta.
Kutyatámadások utáni intézkedés
A táblákkal kapcsolatban az újság felkereste Balatonszepezd polgármesterét is. Bíró Imre elmondta, hogy a táblákat az önkormányzat helyezte ki azzal céllal, hogy arra figyelmeztesse a lakosokat: az adott utcában tilos póráz nélkül sétáltatni a kutyákat.
A tábla célja figyelemfelhívás lett volna, mert voltak kutyatámadások a településen – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy már készülnek a matricák a táblákhoz, amik megmagyarázzák a pontosabb jelentését, hogy mindenki számára egyértelmű legyen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt a M3-as metró
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Mentőövet dobtak a kórházaknak, de még mindig milliárdok hiányoznak
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik