Este 7 órakor megérkezett Bajnai Gordon az Együtt-PM eredményváró rendezvényére a Madách térre. A pártszövetség vezetője sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, csalódottsággal vette tudomásul, hogy nem mentek el annyian szavazni, mint amennyi emberre számítottak. "Ez a demokrácia szempontjából nem jó" - mondta Bajnai, hangosan elgondolkodva arról, hogy ez a közöny vagy a félelem miatt lehetett-e így.
Elmondta azt is, hogy sűrű napja volt, reggel hatra ment szavazni, majd egész nap járta a választókerületeket, ahol szerinte "jó kedélyű emberek jöttek-mentek, akartak szavazni".
Megemlítette a reggeli kordonbontó akcióját is, pitiáner húzásnak nevezve a kordonok felállítását. A Fidesz és a DK elleni sajtóbojkottról is beszélt, azt mondta, nem hisz a különböző kizárásokban. (A Fidesz a Magyar Narancsot, a Cink.hu-t, a 444.hu-t, a Hír24-et, a DK pedig az MTVA és a HírTV munkatársait zárta ki az eredményvárójáról, erre más szerkesztőségek, így az Index, az Origo, a Hvg.hu és a Népszabadság bojkottot hirdettek).
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak