Legkésőbb augusztus 20-áig befejeződnek a már megkezdett helyreállítási munkák a kőröshegyi völgyhídon, ahol szerdán súlyos baleset történt - közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. csütörtökön. A baleset miatt megrongálódott a völgyhíd burkolata, az elválasztó sáv felőli szegélye és korlátja is, ezért a belső forgalmi sávot ideiglenesen zárva kell tartani.
Az ÁAK szakemberei megállapították, hogy 40 négyzetméteren sérült az aszfaltburkolat kötő- és kopórétege, megsérült a híd aszfalt és vasbeton szegélye, több mint 8 négyzetméteren cserélni kell a netlon (műanyag) hálót, valamint 8 méteren ki kell cserélni a dupla szalagkorlátot, annak oszlopaival és összekötő elemeivel együtt - áll a közleményben.
A kárfelmérés után az ÁAK munkatársai elkészítették a javítás műszaki ütemtervét. Már pénteken elkezdődik a sérült útburkolat marása, amiből ténylegesen megállapíthatóak a pontos károk, majd azoktól függően a többi munka. A tervek szerint a folyamatos helyreállítási munkálatok legkésőbb augusztus 20-áig befejeződnek - közölte az ÁAK.
A kőröshegyi völgyhíd áteresztő képessége nagyobb, mint az ottani átlagos forgalom, ezért jelentősebb torlódásokra nem számít az autópályakezelő, de a közlekedésbiztonság és a balesetmegelőzés érdekében felhívják az arra közlekedők figyelmét, hogy vezessenek fokozott figyelemmel és a sebességkorlátozást minden esetben tartsák be - olvasható a közleményben.
Szerdán hajnalban súlyos baleset történt az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán, a kőröshegyi völgyhídon. Az autópályakezelő útellenőr munkatársa szabályosan, figyelmeztető jelzés és forgalomterelés mellett egy kamion defektes gumidarabjait, törmelékeit takarította, amikor egy román rendszámú kamion a sávzárást figyelmen kívül hagyta, és fékezés nélkül belehajtott az álló útellenőr autóba, amelyik kigyulladt.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar