Elkezdtek lejárni a stabilitás megtakarítási számlák (smsz). A fekete és szürke pénzek tisztára mosására szolgáló konstrukció 2014-ben indult, a befizetők pedig öt év után vehetik fel úgy a pénzüket, hogy egyáltalán nem kell utána adózniuk. Aki korábban nyúlt hozzá a pénzhez, annak adóznia kellett.
Az első három évben az adó a kamatadó duplája, vagyis 30 százalék, a negyedik évben 15 százalék, az ötödikben 7,5 százalék, öt év után pedig a teljes összeg felvehető. Vagyis egy 100 milliós befizetésből az első években minimum 30 milliót, majd 15, illetve 7,5 millió forintot kellett adózni, de a kamatokat is sújtotta a közteher.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint 2014 első negyedévében 74 smsz-számlát nyitottak az ügyfelek, ezekre 6,2 milliárd forint került, 2014 egészében pedig 610 számla nyílt a bankoknál nem egészen 38 milliárd forintnyi befizetéssel.
Titok a folytatás
Hogy ezekből mennyi van még meg, arra a hazai hitelintézetek többsége nem válaszolt a Napi.hu-nak. Egyedül az Erste Befektetési Zrt. árulta el, hogy az ügyfelek többsége megvárja az öt évet az adómentesség miatt. Ez végül is érthető, hiszen ezek a pénzek többnyire eleve adókerülő tevékenységekből származhattak, miért akarna a tulajdonosuk adót fizetni belőlük?
Összesen kilenc banknál lehetett smsz-t nyitni, az Erste mellett az OTP, az MKB, a K&H, a CIB, a Gránit Bank, az FHB (ma Takarék), a Raiffeisen és az UniCredit vettek részt a programban. Az smsz-eken kizárólag állampapírokat tarthattak a befektetők. A lakossági állampapírpiac aligha érzi majd meg a visszaváltásokat, hiszen a háztartások állampapír-állománya 5900 milliárd forinton tetőzött januárban. Ráadásul az sem kizárt, hogy a befektetők az immár tiszta pénzből szintén állampapírt vásárolnak majd.
Év | Smsz-ek száma | Befizetett összeg (milliárd forint) |
2014 | 610 | 37,88 |
2015 | 720 | 53,27 |
2016 | 811 | 64,45 |
Forrás: NAV, Blochamps |
Csaknem 160 milliárd
Az smsz-nyitás lehetősége 2017 januárjában szűnt meg. Addig több mint 2100 számlát nyitottak meg 159,8 milliárd forintnyi befizetéssel. Az ügyfelek már 5 millió forintot is tisztára moshattak a számlán, de az átlagos befizetés ennél lényegesen nagyobb volt, megközelítette a 73 millió forintot.
Volt egy időszak, amikor még kedvezményesebben lehetett igénybe venni az adóamnesztiát. A 2015 júliusától egy éven át befizetett összegek után, ha egy éven belül - akár már másnap - kivette az ügyfél a pénzt, 20 százalékos adót kellett leróni, ha egy éven túl vette ki, 10 százalékot kellett befizetni. Ebben az időszakban történt a befizetések java, több mint ezer számlára csaknem 85 milliárd forint. Ezek a pénzek már kikerülhettek az smsz-ekről, hiszen az egyéves időszak rég lejárt.
Aprópénz
Az smsz-ekről a gazdaságba esetleg visszacsorgó, immár tiszta pénz a feketegazdaság méretéhez képest - amelyet egyes tanulmányok a GDP 22-25 százalékára becsülnek - eltörpül. Összesen sem került ugyanis az smsz-ekre a GDP 0,5 százalékának megfelelő összeg sem.
Az smsz után indított újabb adóamnesztia sem volt sokkal sikeresebb. Annak az akciónak az volt a lényege, hogy 10 százalékos adófizetés és önellenőrzési pótlék mellett lehetett legalizálni a jövedelmeket. A Blochamps Capital adatai szerint 146 bejelentés érkezett a NAV-hoz, és 2017. január és május között alig 2 milliárd forintnyi személyi jövedelemadót vallottak be utólagosan.
Egy másik lehetőség is megnyílt akkor: "strómantalanítani" lehetett a cégeket, vagyis az üzletemberek adómentesen a nevükre vehették a másokra íratott vállalkozásaikat. Ennek során bő 7 milliárd forintnyi üzletrész került át a valódi tulajdonos nevére.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)