Összesen 20,2 milliárd forint céljuttatást (azaz jutalmat) osztottak ki négy minisztériumban az uniós pénzek gyors kifizetéséért - írta meg a 24.hu. A portál közadatigénylésére utolsóként az Innovációs és Technológiai Minisztérium (korábbi nevén Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) válaszolt, amely 4 781 708 570 forintot fizetett ki 1148 dolgozónak.
A majdnem 4,8 milliárd forintból a levonások után nettóban 3,16 milliárd forint maradt. Bruttóban az NFM-dolgozók fejenként átlagosan 4,18 millió forintot kaptak, ami azt jelenti, hogy a rendes illetményük mellett egy évnyi, 348 ezer forint havi bruttó jövedelemnek megfelelő pluszpénzt számfejtettek nekik.
A legtöbb pénzt, összesen 7,8 milliárd forintot Varga Mihály nemzetgazdasági tárcája (ma Pénzügyminisztérium) osztotta szét, de az akkoriban Lázár János vezette Miniszterelnökség dolgozói jártak a legjobban, fejenként 4,6 millió forintos jutalommal. A legtöbb dolgozót viszont az egykor Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma jutalmazta meg, kétezer embert.
| Tárca | Összes kifizetés (Ft) | Egy főre eső kifizetés (Ft) |
| Miniszterelnökség | 3,3 milliárd | 4,6 millió |
| Nemzetgazdasági Minisztérium | 7,8 milliárd | 4,5 millió |
| Nemzeti Fejlesztési Minisztérium | 4,8 milliárd | 4,2 millió |
| Emberi Erőforrások Minisztériuma | 4,3 milliárd | 2 millió |
| Forrás: 24.hu, tárcák közlése | ||
A céljuttatással valójában a magyar költségvetésből minél gyorsabban és több előleg lehívását honorálták - hisz az Európai Unió csak utólag, elszámolás után utal -, a jutalom forrásaként ugyanakkor részben uniós pénzt jelölt meg az EU-s pénzek kifizetésének felpörgetéséről szóló kormányhatározat - derül ki a cikkből. A 24.hu úgy tudja, Brüsszelben várják a bónuszfizetésről szóló számlákat, de a magyar kormánytisztviselők célfeladatában extrateljesítményt eddig nem fedeztek fel.
A kép forrása: Shutterstock.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához