A Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter által jegyzett törvény rögzítené, hogy 2012. január 1-jétől rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék, rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék és bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka nem állapítható meg.
Ki lenne jogosult rokkantnyugdíjra?
A javaslat szerint a jövő évtől az lenne jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátásaira, akinek az egészségi állapota - a komplex minősítés alapján - 60 százalékos vagy attól kisebb mértékű. Ez az egészségkárosodás mértékének mostani meghatározása szerint azt jelenti, hogy az ellátásokra a jelenlegi rendszer szerinti legalább 40 százalékban egészségkárosodottak szerezhetnének jogosultságot - derül ki az indítvány részletes indoklásából.
A megváltozott munkaképességűek ellátásai jövedelempótló jellegűek, ezért csak akkor lennének megállapíthatók, ha az érintett az állapota miatt nem tud dolgozni, és ha a kérelem benyújtását megelőző öt éven belül legalább 1095 napon (azaz lényegében három éven) át volt társadalombiztosítása. Utóbbi azonban nem vonatkozna azokra, akik 2011. december 31-én részesültek az átalakuló ellátások valamelyikében.
Rehabilitációs vagy rokkantsági ellátás jöhet jövőre
A megváltozott munkaképességű emberek 2012-től két típusú ellátást kaphatnának: rehabilitációs vagy rokkantsági ellátást. Előbbiben azok részesülhetnének - legfeljebb három évig -, akiknek a foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, vagy tartós foglalkozási rehabilitációt igényelnek, utóbbit pedig azok kaphatnák, akiknek a rehabilitációja nem javasolható.
A jogszabály kimondaná, hogy annak, aki rehabilitációs ellátást kap - amelynek összege a minimálbér 30 és 50 százaléka között mozogna -, együttműködési kötelezettsége van, amely kiterjed például az aktív munkahelykeresésre, a felajánlott képzési vagy munkaerő-piaci programban való részvételre, valamint a rehabilitációs hatóság által felajánlott munkalehetőség elfogadására is.
A rokkantsági ellátás legkevesebb a minimálbér 30 százaléka, maximum pedig a 150 százaléka lehetne. A szabályozás szerint meg kellene szüntetni a rokkantsági ellátást, ha az ellátott nem tesz eleget bejelentési és felülvizsgálati kötelezettségének.
Ennek az ellátásnak a folyósítása mellett lehetne keresőtevékenységet folytatni, ám az abból származó jövedelem háromhavi átlaga nem haladhatná meg a mindenkori minimálbér 150 százalékát.
Jöhet a felülvizsgálat
Azoknak, akik a jelenlegi III-as csoportú egészségkárosodási rokkantsági nyugdíjban részesülnek - 110 ezren -, felülvizsgálatra kell jelentkezniük - fejtette ki Soltész Miklós szociális államtitkár néhány nappal ezelőtt. A vizsgálatok eredményeképpen akik rehabilitálhatók, rehabilitációs ellátást kapnak majd, akik nem, azok pedig rokkantsági ellátást. Ugyanez vonatkozik a rendszeres szociális járadékban részesülőkre, akik 84 ezren vannak.
Az átalakítás nem érinti azt a 384 ezer embert, akik a nyugdíjkorhatár felett vannak, továbbá azokat sem, akik rokkantsági ellátásban részesülnek I-es és II-es csoportba besorolva. Azokat sem érinti, akik jelenleg átmeneti járadékban részesülnek, illetve akik a jelenlegi III-as rokkantsági csoportba tartoznak, de öt évvel a nyugdíjkorhatár előtt állnak. Ők is ugyanazt az összeget kapják majd, mint eddig, rokkantsági ellátás néven - tette hozzá az államtitkár.
Támogatások és rehabilitációs kártya
A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához nyújtott támogatásokkal kapcsolatban - a beterjesztett javaslat alapján - bevezetnék az akkreditált munkáltató intézményét, felváltva ezzel "az oly sok kritikát kiváltó és esetenként egymásnak feszülő védett foglalkoztatók és akkreditált foglalkoztatók eddigi rendszerét" - olvasható az indoklásban.
Bevezetnék a rehabilitációs kártyát, amely - illeszkedve a Start-kártya rendszerébe - mentességet adna a munkabért terhelő munkaadói terhek befizetésének teljesítése alól.
A bányászokkal kapcsolatban a törvény úgy rendelkezne, hogy azok, akik 2011. december 31-én a bányász dolgozók egészségkárosodási járadékában részesültek, jövő év január 1-jétől az egyes bányászati dolgozók társadalombiztosítási kedvezményeiről szóló 1991-es kormányrendelet alapján járó bányászok egészségkárosodási járadékára lennének jogosultak.
A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által megállapított rendszer rokkantsági segélyben részesülők a 2011. december 31-én hatályos rendelkezések szerint a továbbiakban is jogosultak lennének az ellátásra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy-két hetet kaptak a bankok, a miniszter keményen megfenyegette őket egy ársapkával

Nagy Márton rossz híre: márciusban nem megy 9 százalék alá az élelmiszer-infláció

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

Ezt tennék a lengyelek, ha kitörne a háború

Érdemes figyelni az utakon, elkezdődött a felújítás

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is
