A Napi Gazdaság csütörtökön adta hírül, hogy Magyarországon több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik, ezért az amerikai fél arra készül, hogy a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőit kitiltsa az Egyesült Államokból.
Index információ szerint, hogy az érintettek között van Vida Ildikó, a NAV elnöke, egyik helyettese valamint a hatóság egyik főosztályvezetője.
Kapcsolódó
Az Index meg is kereste a NAV-ot, hogy valóban kapott-e értesítést Vida Ildikó a kitiltásról, illetve, hogy hat helyettese közül ki került még fel a fekete listára. A NAV nem cáfolta az elnökről szóló hírt, csupán annyit válaszolt, hogy az adóhatóság a témával kapcsolatban nem kíván nyilatkozni.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező