A Párbeszéd Magyarországért társelnöke azt mondta, hogy a tavaly és az idei év elején véglegesített üzletek révén megvásárolt gáztárolók feltöltöttsége soha nem volt olyan alacsony, mint jelent pillanatban. A nyilvános adatok alapján a kereskedelmi gáztárolók feltöltöttsége tíz százalék körüli, míg a stratégiaiaké nem éri el az ötvenet - hívta fel a figyelmet. Ez az arány Európában messze a legalacsonyabb, ráadásul korábban, a mostaninál jellemzően jóval hidegebb telek után is 20-25 százalékos volt a kereskedelmi gáztárolók feltöltöttsége - jelentette ki a független képviselő.
Külön kitért arra, hogy az ukrán helyzet miatt kiemelt jelentőségű, egy esetleges gázstop esetén mennyi ideig lehet ellátni a háztartásokat. Szakmai egyetértés van arról, hogy ha csak átmenetileg is megszűnne az Ukrajna felől érkező gáz, akkor a jelenlegi feltöltöttségi szint mellett a tárolókból nem lehetne kellő mennyiségű gázt kivenni ahhoz, hogy egy hidegfront esetén a lakosság biztonságosan gázhoz jusson - fogalmazott. Kijelentette, hogy a kormány olyan módon játszik az emberek gázellátásával, amit a profitorientált cégek soha korábban nem engedtek meg maguknak.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához