Az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis (EMMA) segítsésgével eddig összesen 65 ezer dolgozó érdeklődött saját munkaviszonyának adatairól az EMMA indulása, tavaly május 3-a óta, s csaknem ugyanennyi információkérelem érkezett a hatóságok részéről. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség például több mint 11 ezer alkalommal kért adatokat olyan cégekről, amelyeknél az ellenőrök később megkezdték a vizsgálódást. A bírósági végrehajtók 52 ezer dolgozóra vonatkozóan hívtak le információkat, ez napi több mint kétszáz esetet jelent. Az APEH és a rendőrség is felfedezte már, hogy személyes információkhoz juthat a rendszerből, míg az előbbi 20 munkavállalóról szerzett értesüléseket, az utóbbi 150-et ellenőrzött az adatbázis segítségév, sőt az illetékhivatal is információkat gyűjt a munkavállalókra vonatkozóan, ezt 1600 esetben tette meg eddig. Az adatbázis jelenlegi működésével nem teljesül a munkavállalói jogbiztonság ellenőrzése: a dolgozók valóban kontrollálhatják, hogy munkaadójuk milyen jogviszonyba, illetve mekkora keresettel jelenti be őket az EMMA-ba, de a legtöbbször csak a munkába álláskor rögzített adatokat találják meg. Az érvényben lévő kormányrendelet ugyanis nem követeli meg, hogy a foglalkoztatók a változásokat is bejelentsék. A magyarországi munkaadóknak tavaly május óta minden új munkaviszony létesítését és megszűnését kötelező bejelenteniük ebbe az adatbázisba. Eddig 165 ezer munkaadó közel 2,7 millió bejelentést tett a munkaviszony kezdetét, illetve végét illetően. A bejelentések több mint negyven százaléka postai úton, egyharmaduk az internet segítségével történt.