Az újév első napján, január elsején, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján vers- és zenei maratonnal, a János vitéz című rajzfilmmel, valamint a gyermekeknek szóló Hetedhét kaland című műsor tematikus adásával élteti a magyar irodalom elsőszámú váteszköltőjének emlékét a közmédia - írja a hirado.hu
Petőfi Sándor, 200 évvel ezelőtt, 1823. január 1-jén született, és rövid élete alatt meghatározó alakjává vált a magyar történelemnek.
A bicentenáriumhoz kapcsolódó események és médiaprodukciók meghatározó részét alkotják a közmédia 2023-as tartalmainak, amelynek első állomásaként, január 1-jén, vasárnap tematikus műsorfolyammal ünnepli Petőfi Sándor születésnapját.
86 nap forgatási nap
December közepén már elérhető volt a Most vagy soha! Petőfi-film előzetese is, amely 20224 tavaszán kerül majd a mozikba. A történelmi kalandfilm az 1848. március 15-i eseményeket dolgozza fel. Az NFI támogatásával készülő produkció forgatókönyvét Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írta.
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Őrületes felajánlást tett Djokovic
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Bajban az orosz kriptóóriás: házi őrizetbe került a cégvezér