Bár a Wagner katonai magánvállalat elsősorban arról híres, hogy Oroszország képviseletében harcolt Ukrajnában. A cég munkássága azonban ennél jóval széleskörűbb valójában: vett már részt polgárháborúkban és felkelésekben Szíriában, Líbiában, a Közép-afrikai Köztársaságban, valamint Maliban, de átvették az irányítást aranybányák és olajmezők felett is.

Kérdés, hogy most, hogy a Wagner élén álló Jevgenyij Prigozsin, valamint annak névadója, Dmitrij „Wagner” Utkin is feltételezhetően halott, mi lesz a cég sorsa.

Vlagyimir Putyin orosz elnök Szíriában már felszámolta a Wagner-műveleteket, ahogy a zsoldosok ukrajnai támaszpontjainak felszámolását is megkezdték a lázadás után. Líbiából ellenben nem távoztak a Wagner-erők, bár a helyi csapatok élére új vezetőt kaptak. Erről a Reuters információi szerint Junusz-Bek Jevkurov orosz védelmiminiszter-helyettes a héten tájékoztatta a helyi erőket.

Az, hogy az orosz államfő a befuccsolt puccskísérlet után is leült tárgyalni Prigozsinnal és Wagner-csoporttal, szintén arra utalt, hogy a Kremlnek még a történtek ellenére is szüksége van a vállalat segítségére és az általuk kiépített globális hálózatra.

A Wagner egy működő vállalkozás. Szerződések vannak érvényben, ez egy üzlet, amelynek mennie kell tovább

– mondta John Lechner amerikai kutató, aki könyvet ír Prigozsinról.

A repülőgép-szerencsétlenség háttere végleg homályos maradhat

Az átlagembert Prigozsin halálával kapcsolatban leginkább foglalkoztató kérdés persze az, hogy ki állt a hátterében. Az orosz hatóságok már elindították a hivatalos vizsgálatot az ügyben, ahogy nemzetközi szinten is elemzik a lehetőségekhez mérten a rendelkezésre álló adatokat, információkat.

Patrick Ryder, a Pentagon egyik szóvivője csütörtökön arról számolt be, hogy jelenleg nem áll rendelkezésre elegendő információ ahhoz, hogy kijelentsék, földről indított rakéta találta el a lezuhant gépet, a feltételezések szerint Prigozsinnal a fedélzetén.

Elemzők szerint mindenesetre bármilyen eredményre is jussanak az orosz és nemzetközi vizsgálatok, egy dolog biztos:

mindig is él majd a köztudatban az a magyarázat, miszerint Prigozsin halála valójában a Kreml bosszúja volt. Ennek a terjedését pedig a Kreml nem is próbálja majd igazán akadályozni.