A dokumentum szerint a NATO az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt ítélte szükségesnek, hogy elitalakulatainak (Special Operations Forces – SOF) felkészítése, irányítása és összehangolása érdekében regionális parancsnoki struktúrát hozzon létre a konfliktusövezet közvetlen szomszédságában, Románia és Bulgária részvételével.
A két NATO-tagállam partnerségével létrehozandó új regionális parancsnokság vezetését a román fél látja el, mivel Bulgária még nem felel meg az ezzel kapcsolatos NATO-szabványoknak – olvasható a román elnök átiratában.
Az R-SOC a román és bolgár katonák mellett más szövetséges és partnerországok katonáinak speciális kiképzését és felkészítését hivatott irányítani.
Az új parancsnokság kezdetben a marosvásárhelyi helyőrségen jön létre, de a hadgyakorlatok alkalmával, illetve válság- vagy konfliktushelyzetekben más, előre kijelölt romániai vagy bulgáriai helyszíneken fog működni.
Külföldi csapatok romániai állomásozását, vagy az ország területén történő áthaladását a parlament engedélyezheti a köztársasági elnök kezdeményezésére. A romániai R-SOC létrehozását 239 szavazattal három ellenében, 38 tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselőház és szenátus együttes ülésén. A tervek szerint az új parancsnokság 2024-ben éri el teljes műveleti képességét – számolt be az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe